A Boeing 727: a gép, amely szinte állt a levegőben (Ep. 251)
Az 50-es évek vége, 60-as évek eleje. Már javában beköszöntött a jetkorszak, néhány éve süvítettek az ikonikus és pillanatok alatt népszerűvé váló Boeing 707-esek és DC-8-asok, amelyek gyorsan beváltak a hosszútávú, transzatlanti útvonalakon is. A légitársaságok azonban újabb igényekkel jelentkeztek a gyártóknál. Kellett nekik egy a 707-esnél kisebb, gazdaságosan üzemeltethető repülőgép, amely nomádabb körülmények között, akár kisebb repülőtereken is képes a fel- és leszállásra, és alkalmas arra, hogy ráhordó járatokat teljesítsen a nagy, központi repülőterekre. A korszak három vezető amerikai légitársasága három különféle igénnyel állt elő.
Hogyan született a Boeing 727-es? Milyen területeken szerzett elsőséget? Milyen veszélyeket hordozott a lenyitható, hátsó lépcső és a hozzá tartozó ajtó? Milyen rejtély fűződik a legendás típushoz? És hogyan repültek hosszútávú útvonalakat az alapvetően regionális feladatokat ellátó géppel a korszak nagy légitársaságai? Erről is mesél Zainkó Géza, az Aeropark tárlatvezetője. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését: Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004 Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány) További adatok itt: www.aeropark.hu
Hihetetlen ez a konstans minőség, amit a videóitok képviselnek. Hatalmas köszönet érte!
Egyszerűen nem lehet megunni ezeket a videókat! ♥️ Boldog karácsonyt! 🎄
Szokásos, szuper szinvonalú videó az alkotóktól, köszönjük szépen!
Köszönöm a videót ! Mint minden esetben most is érdekes informaciókkal! Szeretnék Békés Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánni az aeropark összes munkatársának , illetve a facebook követelnek is ! 🌲🙏❤❤
Egyetlen repülés, egy 1994-es nyári Newark-O'Hare út emlékét őrzőm, az United már új festésmintájú de még jóval a Continental- egyesülés előtti festésű 727-esével a battle creek-i hőlégballonfesztiválon forgató magyar tévés csapat tagjaként. Hatalmas élmény volt a chicagoi várakozási légtérben együtt keringeni 2 Jumbóval, miközben a háttérben az akkor még Sears Tower 102 emeletes tömbjét láthattuk fordulóról fordulóra. A típusnak kezdetben voltak komolyabb hibái, balesetei is, olvashattunk egy "fullánk a farokban" nevű jelenségről az első eladott példányok kapcsán. Ugyancsak érdekes és megdöbbentő az a videó, mely a kolumbiai Aerosucre légitársaság pályán túlfutó, hátszélben, 9 tonnás rakománnyal épp hogy elemelkedő, majd fordulóban lezuhanó gépéről készült.kzhead.info/sun/eNKfga6eqotog6c/bejne.html Izgalmas műszaki kérdés egyébként a szárnyak által bizonyos állásszögtől kezdve leárnyékolt vezérsíkok problémaköre, mely minden hasonló elrendezésű gépnél komoly megoldandó kérdés. Pazar a Kránitz-féle összeállítás, mely kellemes 727-es ízekkel tette gazdaggá a délutánomat - nagyon köszönöm! :-)) GM
Alig vártam, hogy megjelenjen a következő rész. Köszönöm.
Szeretem ezeket a videókat, köszönöm
16:33 Az eredeti Microsoft repülöszimulátorban az a Meigs Field repülötér volt. Nagyon meg akartam nézni valóságban is és elmentem oda 1987-ben.
Remek irás (film)! Kösz! Anno, 1984-ben utaztam a 727-en és a TU "testvéren" is. Hát nem lehetett a belső kialakitásukat egy héten emliteni. Pont annyi volt a különbség, mint a rothadó kapitalizmus és a "fejlett" szocializmus között. A felszállás ég és föld volt a két tipus között. A 727 kis túlzással függőlegesen emelkedett, a TU komotosan mászott felfelé. A talajra érkezéskor a 727 hihetetlen lassulást produkált. Nekem kimondottan tetszett, kivülről is egy szép gép volt!!!
Ismét nagy köszönet! ❤ ❤
1x repültem vele, imádtam minden percét 😍😍
Minden rész profi munka ! Bravó !
Volt szerencsém utazni rajta, még a tunis air flottájában voltak 727 esek amik BP re jártak, legalábbis egyik nyáron így jutottunk el Tunéziába Emlékszem nagyon meg voltam lepődve mikor az utaskísérő hátrafele terelt minket kiszálláskor és azon a bizonyos "farok kijáraton" juottunk ki! Nagyon szokatlan volt már akkor is és még azóta is! 😄
Nagyon szuper lett!!
Ismét remek videó! 4:59 csodás látvány! :D
Csodálatos gép típus volt ! Személy szerint én a két nagy gyár közül a Boeing-ot részesítem előnyben . A repülőgépgyártás ott kezdődik . 👍
Elképeztő, minimum TV minőségű anyag. Nagyon gratulálok hozzá!
Nekem van egy 727-100-as eredeti "safety instructions" papírom angol és spanyol nyelven. Egy régi kacatok boltban vettem Németországban 😉
21:45-nél van egy Ju-52-es is. Már épp akartam írni az orosz tesót, mikor szóba került. Az annyival tudott többet, hogy rossz minőségű kifutókról is fel tudott szállni, pont a teljesítmény miatt. Csodálom, hogy a Boeingnél ezt nem próbálták ki. Ezeknek a gépeknek volt egy nagy előnye, ami a felépítésből adódott: hasraszállás lehetősége vészhelyzet idején. ugyanis a turbinák nem tudtak leszakadni. Volt rá Malév példa, Szalonikiben 2000-ben, igaz, hogy félig-meddig történt, emberi hiba miatt.
Igencsak hiánypótló epizód! 🙂
Nagyon köszönjük a videót, most örömmel hallhattam egy típus történetét. A TWA 847-es járatát említették és eszembe jutott hogy egykor talán ennek a gépnek az eltérítését filmesítették meg egy kicsit átalakítva Menahem Golan: Delta Force (Chuck Norris, Lee Marvin; 1986) című amerikai akciófilmjében. Visszatérve a témához; tényleg hasonlít rá a TU 154-es. Nagyon köszönjük a munkájukat, áldott szép ünnepeket kívánok az Aeropark minden dolgozójának!
Való igaz, a Delta Force c. film is részben ezt a történetet dolgozza fel, de volt egy másik TV-film, "A 847-es járat" címmel, amelyben leginkább a vezető légiutas-kísérő, Ulli Derickson hősies munkáját domborítják ki. kzhead.info/sun/lbaegNp6jomXp30/bejne.html
Az intró egyébkent mit mond? "Runway 31L cleared for takeoff, winds 320 this is a flight level"?
Azért a háttérben a TU-154 figyel❤️❤️
Ismét egy remek összeállítás Apropó: 11:40-nél az ott nem Stone hadnagy (Karl Malden) van a képen? Vagy Richard Herd (T.J. Hooker-ből)... lehetséges vmi reklámfotó?
A Boeing 737-ről is lesz hasonló film?
OK. VIVA Budapest./BUDAPEST./Hungary./HUNGARY 2021.-2022.😀😀😀
És lesz majd a B777-öl videó
A dreamlinerről lesz hasonló film?
A levegő a mindene!!
Menet közben nyitható volt a hátsó lépcső? Megtehette bárki? Semmi retesz nem volt?
Hú ilyenek volt lendkerekes. 50 év után felismertem
Megint kiváló videó. Angol feliratozást megérdemelné.
Érdekes modell nem tudtam róla sokat. Még egy kérdés: Tudjátok, hogy az Airbus mért lépett az A350-esek után egyből a 80-ra? Miért hagyták ki az A360-ast és az A370-est? Szerintem egy videót is megérne voglalkozni a kérdéssel.
A 380as előbb volt mint a 350es, sőt a 380 eredetileg A3XX-nek indult, később lett 380 végül
Köszi
Az a fura hogy a 707-727-737 majdnem ugyan az az orr kialakitása. Meg a pilótafülke ablak elrendezése
Nem csak a pilóta fülke,hanem az utaskabin meg szinte az egész törzs egy 737-400-nak néz ki.
@@Attes83 …és lényegében az is.
Úgy tudom, hajlamos volt az átesésre, volt is ebből baleset. Ezért egy idő után maximálták a felszállási szögét.
A TU-154 -et erről koppintották?
Kérdezed vagy mondod? (bár a mondat végén "?" van, de már megszoktuk ezt a médiában) Egyébként nem gondolom, hogy így lenne, inkább a 134-es továbbfejlesztéseként jött létre, amit ugye a Caravelle "ihletett".
epsteinnek tetszik ez :D
Balázs, ez a beállásjelző mögötted hol van? :-)
Ami Chicago-ban leszállt, az vajon ez lenne? kzhead.info/sun/hriJiMmMsISXiHA/bejne.html
Nem igaz, hogy nem lehetett volna újrahajtóművezni őket! Több típussal is megtörtént az idők során. A B707 család alsó hangon három generációnyi hajtóművel repült. Turbojettel kezdte (JT4A), alacsony kétáramúságú turbofannal folytatta (JT3D/TF-33) és nagy kétáramúságú CFM56-tal fejezte be. De az oldalsó hajtúműgondola sem probléma, a DC-9 is átélt pár hajtóműcserét a fejlesztése során.
Nem vagyok repülő szakértő. de szerintem a 727 hajtóművei még főáramú hajtóművek voltak. Vagyis az összes levegő az égéstéren át került a turbina másik végébe. A mai hajtóművek kettős áramúak A turbina egy nagy ventillátort hajt meg, és oldalt a ' köpenycsőben ' további gázt szállít hajtómű másik végébe. Ez minimum kétszer akkora méretet jelent nagyobb toló erővel. Ami már nem építhető rá.erre a típusra.